2012. január 15.

4. fejezet - A második hétvége

A második hétvégénken, vagyis az első munkahét után, a nyurga laboránsnővel betaxizunk a városba és gyalogosan várost nézünk. A tulajdonképpeni Jacmel közepén lévő magaslaton áll a katedrális: látszólag nem sérült komolyabban, de a földrengés után kivonták a forgalomból. A katedrális körül, igen nagy területen piac, piac, piac. A piac központi része egy lépcsőzetesen mélyülő, négyzet alakú aréna, valamennyi szintje zsúfolásig zöldséget, gyümölcsöt, bontott húst áruló árusokkal, akik között egy embernyi szűk hely jut közlekedésre, megállni nem lehet, ilyenkor azonnal többen taszigálni, böködni kezdik az ember hátsóját és azt kiabálják: marché, marché! Csak a sarkoknál lehet szintet váltani, klausztrofóbiásoknak nem ajánlott.

Az aréna körüli utcákon is minden négyzetméteren árusok, itt már nem csak élelmiszer kapható, hanem minden más. Boltok ugyanis nem nagyon vannak Jacmelben: ez az a hely, ahol az ember vásárol. Bármit a cipőtől a szamárig. Nyitvatartás minden nap hajnaltól délutánig.

Szombat délben a piac zsúfolt, de a többi utca üres, nagy a forróság. Ritkaságszámba megy egy-egy kétemeletes épület, ezek többnyire hivatalok vagy bankok, összedőlt ház pedig mindig van a látótérben. Az út mentén borbélyok, kifőzdék (babos rizs és sült csirke elvitelre), egy-egy étterem (két-három asztalos beugrók, babos rizs és sült csirke), trafikok (cigaretta, cukorka, rum, góliát-elem). Egy étteremben ebédelünk (babos rizs sült csirkével és sült banánnal), ezután meglátogatjuk a Fehér Embereknek Szánt Boltot, ami árukészletében és árában is eltér a piactól, számlát adnak és egy csávó áll az ajtó előtt kezében egy bazi nagy puskával. Tulajdonképpen két dolog van itt, amit a piacon nem lehet kapni: sajt (előre szeletelt, trappista küllemű) és csokoládé (ami Mars szeletet jelent). Hadjira tehát feltöltekezik csokoládéval én ellenállok a nevetségesen drága sajtnak.

Újabb kaptató után a művésznegyedben vagyunk, újonnan kövezett utca, kis térrel a közepén, a foghíjtelkeken segélyszervezetek sátrai, egy-egy sápadtarcú is felbukkan és itt van a város nyelviskolája is. A házak egy része képgaléria, a kertekben papírmasékból embernagyságú félkész szörnyek és maszkok készülnek életre kelni: februárban három hétvége is karnevál.


Összefutunk Maxonnal, aki levisz minket a városi tengerpartra: szemétben turkáló fekete disznók, egy színpaddá alakítható kamion, és néhány kerthelyiség az éjszakai élet színtere. Aztán motorra kapunk, átvágunk a szívbemarkoló, a földrengés során lényegében elpusztult városrészen és 15 kilométer múlva megérkezünk a plázsra. Itt már homárt is lehet látni a tányérokon, az asztalok körül fiatal és kövér haiti férfiak és nők henyélnek, kamaszlányok korzóznak bokáig a hullámokban, fiúk fociznak: a gazdagok. A horizontig sehol egy hajó. Mit mondjak, eszembe jut a téli Budapest.

Vasárnap este az előre megbeszélt időpontban megjelenik az ENSZ jobbkormányos fehér terepjárója a házunk előtt és magával visz minket a sri lankai bázisra. Kosele parancsnok korábban már járt nálunk, ezért leginkább a beígért sri lankai koszt ami izgat minket. A társalgás, de főként a vacsora, 18. századi etikett keretein belül zajlik, elsősorban Kosele kapitány háziszolgájának köszönhetően. Kosele kapitány a helyváltoztatáson kívül semmilyen mozdulatot nem tesz, mindent a szolga csinál helyette és láthatóan kissé zavarban van, hogy nem tesszük magunkévá ezt a kényelmes eljárást. Egyszer a szolgának meg is köszönöm, amikor leteszi elém a pörkölt kesudiót, almát és fűszeres szafaládé szeleteket tartalmazó tálat, amire az annyira zavarba jön, hogy vihogni kezd.

Mértéktartó konyakozás és mértéktelen előétel elfogyasztása után -háttérben a National Geographic Wild csatorna egész estét betöltő, Kétkezi Bálnaboncolás Tengerparton című adásával- egy közepes minőségű indiai roti tálat fogyasztunk el, mialatt megtudjuk, hogy Kosele kapitány 44 éves, fél éve van Haitin, napi 10+3 órát alszik és tizenöt kilót hízott, két hét múlva megy haza családjához, amit alig vár, annyira unatkozik. Azt is megtudjuk, hogy a csinos egyenruha miatt lett katona, gyalogsági kiképzésben részesült, az utazás lehetősége vetette ide, és hogy a 2x2 méteres Jacmel és környéke katonai térképen nem tudja megmutatni a bázisát. Nagyon-nagyon sokszor elmondja, hogy bármikor hívjuk, ha baj van, azonnal küldi a hadseregét. Küldi a szerelőjét is ha kell. Csak hívjuk, elvégre szeretné végre, ha történne valami. Búcsúzóul megajándékoz minket egy kiló kristálycukorral és egy doboz Lipton teafilterrel, másnap pedig küld egy nagy adag zöldséges, csípős cérnametéltet nejlonzacskóban.

A nélkülözhetetlenségi manővereit az Olnickék által megjósolt módon folytató, az elmúlt három napban napi szivattyú-buherálásra berendezkedett Maxont hétfőn megfenyegetem, hogy ha képtelen megoldani, hogy tartósan legyen csapvizünk generátor nélkül is, akkor hívom cimborámat, az ENSZ szerelőt. Ez hatásosnak bizonyul és azonnal kijavítja a maga kreálta hibát, igaz eközben majdnem életét veszti a víztorony alatt fészkelő darazsakkal folytatott küzdelme során.